UTÓLAGOS NYÍLÁSZÁRÓ SZIGETELÉS

Télen fűt,nyáron hűt. Rosszul szigetelnek ablakai? Utólagos ablak és nyílászáró szigetelés. Ha akar egy takarékos megoldást , akkor régit megtartja és leszigetelteti!

 

6 jel arra, hogy meg kell javíttatnia az ablakokat

Ha otthonunkban a nyílászárók már nem működnek úgy, mint újkorukban, hajlamosak vagyunk a szőnyeg alá söpörni a problémát. Ha csupán úgy tudjuk becsukni az ablakot, hogy közben egy kicsit meg kell emelnünk a szárnyat, csak legyintünk: ez a kis kellemetlenség nem ok arra, hogy jelentős összegeket áldozzunk az ablakcserére. Vagy ha esetleg a két üveglap között már áll a por, szintén elintézzük a dolgot egy vállrándítással: a függöny úgyis eltakarja, senki sem látja, milyen csúnya.

 

Pedig ezek a jelek arra utalnak, hogy nyílászáróink már olyannyira elöregedtek, hogy nem képesek maradéktalanul ellátni a funkciójukat. Vagy ha még ennyire nem is komoly a helyzet, hamarosan az lesz. A kisebb kellemetlenségek mellett sokkal nagyobb problémát is okozhatnak az elöregedett ablakok, például télen kiengedik a meleget, így azon vesszük észre magunkat, hogy a fűtésszámlánk jelentősen megnövekedett. Erre már biztosan nem legyintenénk! Az alábbiakban felsorolunk hat esetet, amikor érdemes szakembert hívnunk, aki ellenőrzi az ablakok, illetve a szigetelés állapotát, és kijavítja a meghibásodásokat.

  1. Becsukásnál nem illeszkedik a tokba, a helyére kell emelnünk.
  2. Nehezen vagy egyáltalán nem nyílik, körbeforog a kilincse, szorul.
  3. Rendszeresen beázik.
  4. Sokkal porosabb, zajosabb és huzatosabb a lakás, mint régebben, illetve jelentősen megemelkedett a fűtésszámla.
  5. A bukó-nyíló ablak kinyílik, ha buktatni akarjuk, vagy kibukik, amikor ki szeretnénk nyitni.
  6. A dupla üvegű ablak két lapja között folyton bepárásodik, vagy tele van porral, piszkos.

Ha nem szeretnénk megvárni, hogy valóban vagyonokat kelljen költenünk a felújításukra, mindenképp nézessük meg az ablakokat, illetve ellenőriztessük vagy javíttassuk ki a szigetelést egy szakemberrel.




ajto-ablak_szigetelo_o-profil_szerszamkell.jpg

  Svéd bemarásos technológiát alkalmazva elkészítjük az ablakszigetelést illetve ha szükségszerű passzítjuk javítjuk a nyílászáró szerkezeteket.

A módszer lényege, hogy a speciális profilú szigetelőanyagot egy felső-maróval készített horonyba építjük be. A szigetelés közvetlenül a tokba, vagy a szárnyba kerül. A technológia alkalmas különböző méretű légrések megszüntetésére, a szilikontömítés 6-14 mm-es nagyságban készül.

A beépített szigetelés egy egyszerű, esztétikus megoldással szünteti meg a légmozgást, ezáltal:

- a helységek huzatmentessé válnak,

- 2-4 °C-kal emelkedik a belső terek hőmérséklete,

- 15-20% fűtési költségmegtakarítást eredményez,

- csökken a zaj, por és kipufogógázok behatolása,

- hosszú élettartam (min 8-10 év),

- 1,5-2 év megtérülési idő,

- festéskor egyszerűen kivehető, utána visszahelyezhető.

- nem igényel egyéb szakipari tevékenységet(bontás, kőműves munka, festés)

 

Az utólagos ablakszigetelés többféle tecnológia alkalmazásával lehetővé teszi a szigetelőanyagok felhelyezését fémre(ragasztásos módszer) segítségével illetőleg fára vagy műanyagra.Külön előnye, hogy a már meglévő és elöregedett szigetelések is kicserélhetőek.

A régi ablakok, bejárati ajtók szigetelőképességének javítása nem csak ablak csere révén oldható meg. Sok pénzt megtakaríthat, ha az egyébként jó állapotú fa ablakot, ajtót felújíttatja. Az ablak javítás hosszú távon hozzájárul lakásának, házának takarékosabbá, komfortosabbá tételéhez.

 

Az ablak javítás lehetőségei

 

A hibás záródás oka a sokszor lefestett, nehezen és hibásan működő vasalat, mely nem szorítja megfelelően a tokhoz a szárnyat. Ez a probléma a kiszerelés után, a rárakódott festék eltávolításával és a forgópontok olajozásával általában orvosolható. Az ablak javítás során a szárnyakról és a tokról is el kell távolítani a festéket, és újrailleszteni a záró felületeket. A tökéletes záródás érdekében gumiszigeteléssel kell ellátni a réseket. A régi ablaküveget (megfelelő fogadóhely kialakítása után) új, korszerű szigetelőképességű üvegre kell cserélni.

 

Csak akkor végezhető el az ajtó vagy ablak javítás, ha a fa nincs elkorhadva és nem túlságosan vetemedett, de mindenképen megéri, hogy megvizsgáltassa és számításba vegye a felújítás lehetőségét, mielőtt az ablakcsere mellett dönt.

 



 


 

 

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 6
Tegnapi: 3
Heti: 9
Havi: 40
Össz.: 38 927

Látogatottság növelés
Oldal: Ablak javítás,felújítás
UTÓLAGOS NYÍLÁSZÁRÓ SZIGETELÉS - © 2008 - 2024 - nyilaszaroszigeteles.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »